2010. március 25., csütörtök

Folyóirat-bemutató 2. Res Antiquae (RANT)

Majdnem egy éve már, hogy nagy lelkesen elkezdtem egy bejegyzés-sorozatot, amely elsősorban a fiatalabb olvasóinkat megcélozva az általunk használt szakfolyóiratok rövid bemutatását tűzte volna ki célul. Ebben sikerült is kerek egy bejegyzést írnom (a Kadmosról) - úgyhogy kéretik nem felemlegetni, hogy azt ígértem, hetente lesz ilyen bemutató. Maradjunk annyiban, hogy a sorozat nincs elfeledve, csak rendszertelenül fog jelentkezni (de azért gyakrabban, mint évente).

A mai folyóirat a Res Antiquae, avagy a RANT. Ez egy fiatal, első kötetével 2004-ben megjelent belgiumi folyóirat, a Safran kiadó gondozásában. Tematikája a Mediterráneum körüli ókori civilizációk, az ókori Kelettől a klasszikus antikvitásig, az eddig megjelent publikációkban hangsúlyos szerepet kapott például Anatólia vagy az etruszkok. A folyóirat főszerkesztői René Lebrun, a neves hettitológus és Dominique Briquel, a neves etruszkológus (így már érthető is, miért oda esett a hangsúly, ahova), s ez máris jelzi a folyóirat magas rangját, amelyet neves szerzői is alátámasztanak. Évente egy kötet jelenik meg, amely mindig több részre tagolódik: az első felében kapnak helyet a tanulmányok, a másodikban egy (vagy több) konferencia aktáit teszik közzé. A folyóirat ugyan közöl angol, német és olasz nyelven is tanulmányokat, de elsősorban francia nyelvű, amellyel így sikeresen szigeteli el magát a kutatás fő áramától. Az elszigetelés irányába hat az a szomorú tény is, hogy elektronikus változata a folyóiratnak sajnos nincs.

Kedvcsinálóként (itthon úgysem elérhető), álljon itt a 6 (2009) kötet tartalmából a blogunk profiljába vágó tanulmányok sora:

Pars prima - Studia antiqua
Per l’etimo dell’ittito maskan- (Paola Dardano)
Anfang und Ende des Ersten Pestgebetes Muršilis II. (Detlev Groddek)

Pars secunda - Les animaux «domestiques» dans le monde syro-anatolien
La conception des animaux domestiques et des animaux de compagnie dans la Mésopotamie d’époque historique (Laura Battini)
Chameaux et hybrides dans l’empire achéménide (Marcel Gabrielli)
Les animaux domestiques dans les lois hittites (Isabelle Klock-Fontanille)
Le chien dans l’Anatolie antique (René Lebrun)
Les animaux domestiques dans les sources lyciennes (Éric Raimond - Novella Vismara)
Production céramique et représentations animales à l’époque de Halaf (Béatrice Robert)

Pars tertia - Langues indigènes d’Anatolie à l’époque gréco-romaine
Les langues indigènes d’Anatolie à l’époque hellénistique (René Lebrun)
Un bref aperçu de la langue lydienne (Raphaël Gérard)
La restructuration de l’espace graphique dans l’Anatolie du Ier millénaire av. J.-C. (Isabelle Klock-Fontanille)
La position de la langue lycienne (René Lebrun)
Notes cariennes (René Lebrun)

Nincsenek megjegyzések: