2011. június 9., csütörtök

Gyorshír: RAI-program

Elérhetővé vált a júliusi, római RAI programja. Mint mindig, a középpontban Mezopotámia áll, csipetnyi hettitológiával, s most egy komoly Ebla-szekcióval. Emellett több érdekes műhely is lesz, köztük a sumer-akkád nyelvészeti, ahol a magyar résztvevők is tartják előadásukat.

Az a konferencia kevésbé szép arcához tartozik, hogy bevezették, a doktoranduszok csak témavezetőjük ajánlásával vehetnek részt. Az ugyanis nem esett le a szervezőknek (IAA), hogy inkább az absztraktokat kellene tényleg komolyan venni. Ugyan erre is van határozott szándék, de ennek komolyságát mi sem mutatja jobban, minthogy A. Meskhi, a Badinyi Jós-szintű grúz-sumer nyelvhasonlítgató most is ott van a programban. Még vannak területei a világnak, ahol nem a tudás, hanem a papír számít.

Nincsenek megjegyzések: